Csillagjegy befolyásolja a körmök színét? Derítsd ki!

Réges-régen olvastam egy újságcikket, ahol azt fejtegette a szerző, hogy a csillagjegy jelentősen befolyásolja, hogy milyen színű körömlakkot visel szívesen egy nő.

Jót röhögtem, aztán továbblapoztam. De persze a cikk elültette a bogarat a fülembe, és elkezdtem kérdezgetni a vendégeimet, hogy ki milyen jegyben született. Az ízlésükkel már tisztában voltam, így könnyedén le tudtam “ellenőrizni” a szerző állításait…

Gondolom sejtitek, mi lett az eredmény :)

Igen, a nagy átlagra igazak voltak a sztereotípiák.

 

Milyen színt válassz, ha szeretnél a vendég kedvében járni?

 

Kos

A Kos tűz jegy, ennek megfelelően a körme is inkább vöröses árnyalatban pompázik.

Van olyan vendéged, akinek minimális variálással, de mindig piros körme van? Szinte biztos, hogy ebbe a jegybe tartozik!
A mintákkal általában nincs kibékülve, de beépített díszítések közül azokat, melyeknek egyfajta belső tüze van (Pl opál, kagylólap), általában kedveli.

 

Bika

A föld jegyűekről általában elmondható, hogy szeretik a természetes hatású körmöket. A bikák kicsit kilógnak ebből a sorból, náluk nem baj, ha feltűnő a műköröm. Ugyanakkor egy-egy megszokott formához, vagy színhez hosszú időn át ragaszkodnak. A nude színekkel, szürkésbarnával, drappokkal biztosan nem fogsz mellényúlni!

 

Ikrek

A levegő jegyű ikrek szeretik a csillogást, áttetszőséget. Náluk a csillámokkal megbolondított üvegköröm tuti befutó! Színek terén inkább a világosabb, ezüstös-rózsaszínes árnyalat a nyerő!

 

Rák

A víz jegyű rák az, aki hiába nézegeti órákon át a színeket, úgysem fog tudni választani. A legjobban akkor jársz, ha finoman a kezedbe veszed az irányítást!
Nála a pezsgőszín, a csillogó-áttetsző vizes árnyalatokkal biztos sikered lesz! A selyemfényű gyöngyházfehér, de akár a sötétebb türkizek, taupe színek is jöhetnek, ha kellően csillogó lesz az összhatás. Rózsaszínt szinte biztos, hogy nem visel.

 

Oroszlán

Van olyan vendéged, akinek bármit csinélhatsz a körmére? De tényleg bármit? Na, ő az oroszlán ;)

 

Szűz

Ő az örök francia. Magától soha nem választana mást, ha valamiért mégis változtat, két nap után már utálja. Azt gondolnánk, hogy egyszerű dolgunk van vele, de rossz hírem van! A szüzek a legapróbb hibákat is kiszúrják! Nehezebb esetekben pedig simán kötözködnek is.

 

Mérleg

Egyszer francia, egyszer piros? Vagy sötétkék? Vagy lila? Vagy pink? Vagy igazából mindegy, csak csillogjon?
A mérleg nehezen dönt, és azt gyorsan meg is unja. Legszívesebben hetente más körmöt viselne. Játszik a színekkel, játszik a formákkal… Szereti a szépet, szereti az ízléseset, szinte mindig a legújabb divatot viseli, a körmén is. Neki a legfrissebb színekkel, legfrissebb technikákkal tudsz igazán kedveskedni.

 

Skorpió

A víz jegyek közül kicsit kilóg, nála az ezüstös  csillogás helyett válaszd az aranyat! Sápadt arany, kőszínek, pezsgős csillogás mellett szívesen viselik a türkizes, a lilás és a taupe árnyalatokat is.

 

Nyilas

A tűz jegyű nyilasok szeretik, ha ápolt a megjelenésük, így nem csak a hajukra, hanem a körmükre is nagy gondot fordítanak. A vöröses árnyalatokat kedvelik, piros, bordó, esetleg a barnák közül válogatnak még. A körmök mintájánál sokkal fontosabb a minőség, így ha tartós körmöket készítesz, ő törzsvendég lesz nálad!

 

Bak

A föld jegyű bak biztonsági játékos, nála a nude színekkel, mályva, barnás-bézses árnyalatokkal tudsz bevágódni. Minél klasszikusabb, természetesebb hatású körmöt készíts neki, akkor lesz elégedett!

 

Vízöntő

A legtipikusabb víz jegy! Ezüstös, kékes, zöldes, áttetsző körmökkel kedveskedhetsz neki, de ne lepődj meg akkor sem, ha esetleg tengerkék körmöket kér! Jöhetnek a csillámok, a korallpiros, esetleg neonszínű kiegészítők is!

 

Halak

A halpikkelyek csillogására gondolj, amikor  a víz jegyű halak körmét készíted! A mica pehely az a díszítőelem, amit neki találtak ki! Szivesen visel hüllőmintát is. Szinte biztos, hogy a klasszikus fehér francia körmök eszébe sem jutnak!

 

Természetesen ezek a leírások nem szigorú szabályok, de ha bizonytalan vendéggel találkozol, útmutatóként szolgálhat!

Kíváncsi lennék, hogy a Te vendégeidre mennyire illenek ezek a sztereoptípiák, úgyhogy most rád vár a feladat: Puhatolózd ki a csillagjegyeket, aztán jöhetnek a tapasztalatok!

Vélemény, hozzászólás?

Elég csak nagyjából a helyére tenni a képrészleteket, aztán katt a hozzászólok gombra!WordPress CAPTCHA