Edge – a körömépítés hegycsúcsa

Március elején végeztem el Valentina Denisenko tanfolyamát, ahol maga az “Alkotó” oktatta, hogyan is készül ez az igen különleges körömforma.

Akkor csoportelsőként végeztem, amire nagyon büszke vagyok, de ez nem jelentette azt, hogy nyugodtan ülnék a babérjaimon. Ennek a körömformának a kialakítása hihetetlen odafigyelést, összpontosítást igényel, és időben is két-háromszor hosszabb, mint egy stiletto köröm elkészítése.

A munkaidőmet eleve úgy alakítottam ki, hogy legyen heti egy napom a gyakorlásokra, így (szinte) minden hétre jutott egy modell, aki edge körmökkel térhetett haza.

Jelentem a gyakorlásaim nagyon sikeresek voltak, az építés a kezdeti 5-6 órából mára kb 4-re csökkent. Pontosabban tudom felhelyezni a sablont, már itt is az ecsettel formázok, nem a reszelővel, és egyre egyformábbra is sikerülnek a körmök. Az edge köröm talán olyan, mint a versenyfrancia… Sosem lesz elég tökéletes, mindig lát benne az ember gyereke valamit, amin még mindig lehet picit alakítani, javítani.

De azt hiszem, ez nem is baj, hiszen ez a fejlődés útja.

És hogy képek is legyenek, íme az edge körmeim garmadája:

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

Edge köröm

5 Replies to “Edge – a körömépítés hegycsúcsa”

  1. Szia! Ámulat és bámulat, amit művelsz!!!! LENYŰGÖZ!!! Csak így tovább, sok sikert a további munkáidhoz! Látni minden munkádon a fanatizmusodat, ez példamutató számomra.
    Üdv: Ancsi

  2. :D Drága vagy!!!

  3. A türkiz nagyon szép! Mondhatni tökéletes!:)

  4. Köszönöm szépen!

  5. Jó érzés látni a saját körmömet itt is :) köszönöm!!!!!

    Ui: bocsánat, hogy eltűntem az utolsó levelünk óta, és nem hívtalak :( de véget ért azon a héten a kapcsolatom :S és költözködtem! Puszi Dóri

Vélemény, hozzászólás?

Elég csak nagyjából a helyére tenni a képrészleteket, aztán katt a hozzászólok gombra!WordPress CAPTCHA